December elejétől három hitelprogram is elindult: 1.400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomag

2008-12-04 16:03:32

Magyarországon napjainkban jól működő vállalkozások sem kapnak kölcsönöket a bankoktól, ezen a helyzeten próbál segíteni a kormány az 1.400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomaggal, amelynek részeként december elejétől három hitelprogram is elindult - mondta Bajnai Gordon, csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

 

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kiemelte: a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára a kormány megemelte a mikrohitel-programban a hitel összegét forgóeszközöknél 6 millió, a beruházásoknál 10 millió forintra. A hitelgarancia-programban a hitelösszeg maximális nagysága százmillió forint lehet, illetve az Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitelprogramban a csak forintban igényelhető kölcsön összege minimum 10, legfeljebb 100 millió forint lehet, és igen kedvező a kölcsön kamata.


Bajnai Gordon elmondta: az Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitelprogramban a Magyar Fejlesztési Bank pénzeszközeiből és az uniós forrásokból összesen 50 milliárd forint keretet biztosítanak a programra jelentkező kereskedelmi bankokon keresztül a kis- és középvállalkozások hitelezésére. A most elindított programban a 10-100 millió forint közötti hiteleket a vállalkozások két év türelmi idő mellett, tíz éves futamidővel vehetik fel.


A kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjainak forrásaiból 20 milliárd forintos alapot hoz létre a kistérségekben a munkahelyek megszűnése miatt jelentkező foglalkoztatási problémák kezelésére - mondta Bajnai Gordon. 


A fejlesztési miniszter elmondta: emellett járulékkedvezmények nyújtásával, az európai uniós források, illetve a Munkaerőpiaci Alapból származó források felhasználásával 100 ezer munkahely megőrzésére és 20 ezer új munkahely létrehozására biztosít finanszírozási fedezetet a kormány.


Balázs László, a Magyarországi Volksbank elnök-vezérigazgatója elmondta: a hitelintézet mindhárom hitelprogramhoz elsőként csatlakozott. Hozzátette: a mikrohitel esetében a forgóeszköz-finanszírozásnál a hitel kamata éves szinten 10 százalék lesz, beruházásoknál évi 10,5 százalék, ami igen kedvező a 11 százalékos jegybanki alapkamat mellett.


A Magyarországi Volksbank az Új Magyarország Kis- és Közép-vállalkozói Hitelprogramhoz is csatlakozik. Ebben a kamatot az euróhoz kötött bankközi kamatláb, az EURIBOR alapján számítják ki, a forintban felvehető kölcsön kamata jelenleg 9 százalék alatt lesz. 


Balázs László elmondta: a banknál jelenleg 37.500 kis- és középvállalkozói ügyfelet finanszíroznak. Kifejtette: a bank idén 12 százalékkal növelte összes ügyfeleinek számát, amely ez év október végéig 163.000-re nőtt. 


Az elnök-vezérigazgató közölte: a Magyarországon immár 15 éve tevékenykedő Volksbank elsősorban a kkv-k finanszírozását részesíti előnyben, ezzel párhuzamosan a középrétegek pénzellátását helyezi előtérbe. 


Elmondta: a hitelintézet mérlegfőösszege ez év október végéig meghaladta az 500 milliárd forintot. A teljes hitelállomány 373 milliárd forintra rúgott, ennek mintegy 60 százalékát a kkv-knak helyezték ki. A teljes hitelállomány 37 százalékkal nőtt az elmúlt év végihez képest. 


Az elnök-vezérigazgató ismertette: a bank teljes betétállománya 243 milliárd forintot tett ki ez év október végéig, ami 17 százalékos növekedés 10 hónap alatt. A betétek hozzávetőleg 60 százalékát kkv-k helyezték el a banknál.

 

 

 

 

 

http://nepszava.hu

 

 

Milliárd

Kapcsolat Hitel Kamatok Személyi hitel kamatok Lakáshitel kamatok Hitelkiváltás kamatok Szabadfelhasználású hitel kamatok Vállalkozói hitel kamatok Autóhitel kamatok Jelzáloghitel kamatok Gyorskölcsön kamatok Hitelkártya kamatok Diákhitel kamatok
Befektetési kamatok Befektetések
Kamatszótár kamatszótár
Válság hírek Hitel válság


Szerver Hosting, szolgáltatást a Szerver Megoldások Kft végzi.

Személyi kölcsön

Hitel

Támogatónk: vállalkozói hitel

Támogatónk: gyorskölcsön

Támogatónk: adósságrendező hitel

Támogatónk: Szabadfelhasználású hitel

Hallo-Com © 2008 minden jog fentartva
Hallo-Com © 2008 minden jog fentartva partnerünk a honlapkészítés.hu Támogatónk: BpStart.hu