A gazdasági válság a jövő évben tetőzik Magyarországon

2008-11-25 14:29:41

A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a pénzügyi válság lassanként lecseng, ám a nyomában járó gazdasági visszaesés, recesszió csak a jövő év második, harmadik negyedévében éri el ténylegesen Magyarországot.

 

Somogyi Ferenc, a Felszámolók Országos Egyesületének elnöke szerint már az idei első három negyedévben 10 százalékkal nőtt a Magyarországon felszámolt cégek száma az előző év hasonló időszakához képest. 


A szakértő jelezte azt is, hogy a felszámolás alatt lévő cégek általában vagyontalanok, vagyis ez azt jelenti, hogy 90 százalékuknál még a költségek fedezetére sincs vagyoni fedezet. Somogyi Ferenc mindehhez hozzátette, hogy jelenleg Magyarországon a cégek úgynevezett kiüresítése, a jövedelemszerzés egyik jól jövedelmező illegális formája. 


Mindez a szakember szerint a magyar államnak évente 1.500-2.000 milliárd forint kárt okoz. A Felszámolók Országos Egyesületének elnöke úgy vélte, a csődeljárást újra kellene szabályozni és a vezetők felelősségének szigorítására volna szükség.


Egyben jelezte azt is, hogy a jövő év második, illetve harmadik negyedévében várja Magyarországon a gazdasági válság miatt kialakult helyzetben a nagy felszámolási hullámot.


Ez azokat a cégeket is érinteni fogja, amelyek nagy multinacionális vállalkozások beszállítói. Somogyi Ferenc utalt arra: éppen a várható csődhullám miatt kezdeményezte a munkaügyi tárcánál a bérgarancia alapra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát, hogy az a munkahelyek megtartására ösztönözzön. 


Újságírói kérdésre válaszolva jelezte: a magáncsőd jogi fogalmának bevezetését elképzelhetőnek tartja, de azt pontosan szabályozni kell, amit egy úgynevezett vagyonfelügyelő láthatna el profi módon. Zárda Olivér, az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. igazgatósági tanácsának tagja azt húzta alá, hogy a válságkezelési eszközök közül a hitelbiztosítás jó eszköz lehet az esetleges károk csökkentésére. 


Molnár Tamás, az MKB Bank faktoring üzletágának igazgatója pedig azt emelte ki, hogy a faktoring a válság következtében tulajdonképpen úgynevezett követelésmenedzsmentté formálódik át, amely nem egyszerű hitelnyújtást jelent majd a továbbiakban, hanem a gazdasági szereplők portfoliójának kezelését.

 

 

 

 

http://hirkereso.hu

Kapcsolat Hitel Kamatok Személyi hitel kamatok Lakáshitel kamatok Hitelkiváltás kamatok Szabadfelhasználású hitel kamatok Vállalkozói hitel kamatok Autóhitel kamatok Jelzáloghitel kamatok Gyorskölcsön kamatok Hitelkártya kamatok Diákhitel kamatok
Befektetési kamatok Befektetések
Kamatszótár kamatszótár
Válság hírek Hitel válság


Szerver Hosting, szolgáltatást a Szerver Megoldások Kft végzi.

Személyi kölcsön

Hitel

Támogatónk: vállalkozói hitel

Támogatónk: gyorskölcsön

Támogatónk: adósságrendező hitel

Támogatónk: Szabadfelhasználású hitel

Hallo-Com © 2008 minden jog fentartva
Hallo-Com © 2008 minden jog fentartva partnerünk a honlapkészítés.hu Támogatónk: BpStart.hu