Concorde már nem venne Rábát

2008-11-24 15:17:40

A gyorsan romló gazdasági környezet hatására jelentősen csökkentette a Concorde a Rábára vonatkozó árbevétel és nettó eredményvárakozását. Emellett egy rendkívül pesszimista szcenáriót is felvázoltak a szakemberek, mely esetén az üzemi eredmény nullszaldós lehet. Az alábbiakban az elemzést változtatás nélkül közöljük. 

 

Jelentősen csökkentettük mind árbevétel-, mind eredményvárakozásunkat, valamint egy pesszimista szcenáriót is felvázoltunk, arra az esetre, ha egy a vártnál súlyosabb recesszió érkezne. A Rába mindkét esetben fenn tudja tartani a pozitív üzemi cashflow-ját, míg az alap esetben pozitív üzemi eredményt is el tud érni a cég. A pesszimista verzió esetén az üzemi eredmény nullszaldós lehet. 


Meg kell jegyezni, hogy jelenleg a Rábának sokkal diverzifikáltabb vevői portfóliója van, mint a korábbi, 2000-es évek elején látott recesszióban. Ennek megfelelően a válságot is sokkal jobban tűri majd, valamint a cég továbbra is faraghat a közvetlen költségeiből. 


Azonban a piac beláthatósága lényegesen csökkent, ezért a jelenlegi várakozásaink nagyon bizonytalanok. Ezt a bizonytalanságot tükrözi az, hogy annak ellenére, hogy a jelenlegi részvény-árfolyamnál lényegesen magasabb értéket látunk a cégben, venni nem vennénk belőlük. 


Az alap verzióban úgy számoljuk, hogy a Rába 798 és 483 millió Ft üzemi nyereséget generálhat 2009-2010-ben, amely nettó szinten lényegesen magasabb lehet a deviza fedezeti pozíciókon elért nyereség miatt. Ez utóbbit 1,2 Mrd Ft-ra becsüljük 2009-ben, de 2010-re nem számolunk nyereséggel. E szcenárió esetén a modernizációs program folytatásával sem lesz gond, amire 2,5-3 Mrd Ft-ot költhet a cég. 


A pesszimista verziónk esetén operatív szinten nem ér el profitot a Rába, azonban 3,2 Mrd Ft-os EBITDA még mindig pozitív bruttó cashflow-t jelent. Negatív üzemi cashflow csak akkor fordulhat elő, ha 2009-ben az értékesítés 40 Mrd Ft alá esik, szemben a mi pesszimista 50 Mrd Ft-os várakozásunkkal (54 Mrd alap esetben, idén ez 61,5 Mrd Ft).

 

 

 

http://cib.hu

Pesszimista Üzemi

Kapcsolat Hitel Kamatok Személyi hitel kamatok Lakáshitel kamatok Hitelkiváltás kamatok Szabadfelhasználású hitel kamatok Vállalkozói hitel kamatok Autóhitel kamatok Jelzáloghitel kamatok Gyorskölcsön kamatok Hitelkártya kamatok Diákhitel kamatok
Befektetési kamatok Befektetések
Kamatszótár kamatszótár
Válság hírek Hitel válság


Szerver Hosting, szolgáltatást a Szerver Megoldások Kft végzi.

Személyi kölcsön

Hitel

Támogatónk: vállalkozói hitel

Támogatónk: gyorskölcsön

Támogatónk: adósságrendező hitel

Támogatónk: Szabadfelhasználású hitel

Hallo-Com © 2008 minden jog fentartva
Hallo-Com © 2008 minden jog fentartva partnerünk a honlapkészítés.hu Támogatónk: BpStart.hu